Fogszabályozás
A fogazatunk nagyon fontos szerepet játszik életünkben. Kiemelten fontos szerepet kellene, hogy betöltsön életünkben a fogápolás, ugyanis gondoljunk csak bele, hogy egész lényünket, napunkat eltudja rontani az, hogyha beteg fogaink, vagy csak egyetlen egy fogunk nem egészséges. Nem csak rendszeres, és módszeres fogmosással tudjuk megvédeni fogainkat a szennyeződésektől, és a fogakat a szuvasodástól, hanem, hogyha azok rendezett sorban állnak egymás mellett. A fogsorunk egész lényünket fejezi ki közvetetten, ugyanis részben a mimikánk, a kisugárzásunk, a beszéd illetve az artikulációban kiemelten fontos szerepet töltenek be fogaink. Hogyha valakinek azok hiányoznak, mondjuk protézis beültetése előtt, akkor láthatjuk, hogy mennyire betegesnek és beesettnek látszik az arc.
A szabályos fogazat teszi lehetővé számunkra azt, hogy megfelelően tisztítsuk fogainkat, és egyszerűen megtartsunk szájunk higiéniás állapotát. Sajnos, hogyha valakinek a normálistól eltérő fogsora van, például szűk fogközei vannak, akkor a fogazaton több lepedék tapad meg, emellett pedig a fogak természetes, öntisztuló folyamataiban zavar keletkezhet, és keletkezik is, ami hamarosan fogágybetegségekhez, fogszuvasodáshoz vezet. Emellett ha a fogaink nem megfelelően, rendeltetésüknek hűen vannak terhelve, hanem ebben az arányosságban, aránytalanság lép fel, akkor egyéb problémák mellett, az állkapocs ízületi problémáinak okozója is lehet, mely igen nagy fájdalmakkal tud járni. Emellett pedig olyan fejlődési rendelleneséggek is felléphetnek melyről a páciens abszolút nem tehet. Ilyen eset lehet például mikor kórosan magas a fogak száma, vagy éppen ennek ellenkezője, mikor kevés nő ki. Ezen fejlődési rendellenességekben szenvedőket is lehet kezelni, viszont ezen speciális esetekben hosszabb folyamaton kell keresztülmenniük.
Az épp fogsorral rendelkezők, azon páciensek, akiknek fogaik, illetve állkapcsukban van némi aránytalanság, de nem rendellenesség. Még pár szót a szerzett aránytalanságok kialakulásáról. Ilyen esetek azért léphetnek fel, mert a páciens még fogainak fejlődő szakaszában, túlságosan is dominált a szájlégzés, vagy éppenséggel az ujjszopás sokáig megmaradt, de a rossz úgynevezett atípusos nyelés is kiinduló ok lehet. melynek következtében helytelen rágás, majd tápanyagképzés veszélye áll fent, mely a nehezebben megemészthető falatok mellett, akár fejfájást is okozhat.
Minden kételyt el kell oszlatnunk, ugyanis gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt lehetséges fogszabályzót készíteni, és lehet vele eredményeket elérni. A felnőtteknél nem csak esztétikai okok miatt szokott eme igény előfordulni, hanem fogorvosok is elsőnek fogszabályozásra szokták elküldeni páciensüket, ugyanis fogpótlás előtt, vagy hidak, és koronák felhelyezése előtt a legoptimálisabb harapási eredmény csak akkor érhető el, hogyha természetesnek vélt állapotukat sikerül visszanyerniük. A kihullott, elvesztett maradandó fogak nem csak azért jelentenek veszélyt, mert a rágás során egy katonával kevesebb van, hanem mert a többi fogak elmozdulását is eredményezi. Ez pedig szintén harapási rendellenességeket, és csúnya rések kialakulásához vetethet.
Fogszabályzó
Alaphelyzetben kétféle fogszabályzót készítenek. Az egyik a rögzített, a másik pedig a kivehető. A rögzített nem kíván magyarázatot, ellenben a kivehető igen. Ilyen esetben megvan szabva a napi legalább 10 órányi viselés, ezért ajánlani szokták, az alvási időt mindenképp, illetve a tanulás, televíziózás, olvasás stb. időtöltés közben a fogszabályzó viselését. Akkor kell rögzített fogszabályzó, hogyha az egész fogazatunkat kell megszabályozni, a kivehető fogszabályzót általában kisebb problémák esetében alkalmazzák. Mindegyiknek van előnye és hátránya, de a kivehető fogszabályzónak talán több is. A kivehető fogszabályzó esztétikailag nem zavaró, emellett könnyebb b tisztítani a fogakat, és a készüléket is, illetve ezzel lehet a gyermekek állcsontjának növekedését befolyásolni. Hátránya viszont, hogy nagyban a tulajdonosától függ, hogy mennyi ideig hordja, és a hatékonysága pedig ezzel arányos. Emellett pedig a fogak testes elmozdítása ezáltal nem lehetséges. Ilyen komolyabb esetekben szoktak rögzített készüléket alkalmazni, mely esztétikailag megkérdőjelezhető. Viszont a rögzített készülék eredménye megkérdőjelezhetetlen. Eme hatás oka, az állandó terhelésben rejlik. Gyermekeknek mindenképpen előnyös, és szüleiknek is, ugyanis ilyen fiatal, növő korban könnyebb dolgok van nekik is, és gyorsabb, eredményesebb hatás érhető el, emellett pedig az állam még támogatja a kiskorúak fogszabályozását, így a szülőknek sem kell komoly összegeket beleáldozniuk gyermekük fogaiba.