Fogkő eltávolítás
A fogkő eltávolítás igazán nem tartozik a fájdalmas fogászati beavatkozások közi, mégis nagyon kevesek mennek el, és végeztetik el ezt a rutinos kezelést.
Mi a fogkő?
A fogkő nem csak a fogak látható felületén képződhet, hanem az íny alatt is. A fogkő maga nem más mint mineralizálódott, illetve nem mineralizálódott lerakódások, melyek lehetnek általában ételmaradékokból származnak. Amit mi is láthatunk az íny felett elhelyezkedő rétegen, a sárgás felszín az a fogkő. Magyarán szólva, maga a fogkő, egy elmeszesedett lepedékréteg, mely szépen lerakódik fogainkra. Alaphelyzetben a fogzománcunk felülete sima, egyenletes, viszont hogyha a fogkő megtapad rajta, ez a felület megbomlik, és érdes lesz, göröngyös, melyen pedig igen könnyen, és persze előszeretettel tapadnak meg a különféle baktériumok.
Fogkő szövődményei
Ezen baktériumok pedig gyulladásokat képesek okozni. Eleinte, első fázisnak is tekinthetjük akár, a fogínybetegséget, melyet ezen lerakódott, megtapadt baktériumok okoznak, idéznek elő. Ha ezt nem kezeltetjük minél előbb, akkor a gyulladás átterjedhet a fogágyra, ekkor pedig már fogágy gyulladásról beszélhetünk. Ezen fájdalmas fertőzés következtében a fogunk elhal, majd meglazul, végül pedig súlyos esetekkor ki is eshet.
Fogkő eltávolítás
Magát a fogkövet csak fogorvos tudja eltávolítani, otthoni körülmények között sajnos erre nincsen lehetőség. A fogkövet a modern fogászatban ultrahangos eljárással szokták eltávolítani. Erre a feladatra egy úgynevezett ultrahangos depurátor áll a fogorvosok rendelkezésére, melynek mechanizmusát igen könnyű megérteni. A bizonyos frekvencián rezgő készülék, a fogakra tapadt baktériumokat eltávolítja. Ugyanis ezen baktériumok igen gyengén kötődnek csupán a felszínhez ezért, mindenképpen eredményesek az ilyen kezelések, és ahogy maga a folyamata is mutatja, teljességgel fájdalommentes. Ilyenkor nem csak a káros kórokozókat távolítják el, hanem a lerakódásokat is, vagyis a fogszuvasodást okozó lepedékeket. Ezután következik egy szintén fájdalommentes folyamat, mely során fogainkat polírozzák. Egy speciális polírozó anyaggal fogainkat megtisztítják, a kifejezetten erre a célra használatos eszközökkel. Ezzel pedig hozzájárulnak nagyban a fogorvosok, és páciens is aki eljött, hogy kezeltesse magát, hogy az ember közérzete jobb legyen, és fogai esztétikai hatása még meggyőzőbb legyen. Emellett pedig az is említésre méltó faktor, hogy lehelletünk is sokkal jobb, tisztább lesz egy ilyen kezelés után.
Ám ahhoz, hogy az így elért állapot meg is maradhasson, azért nekünk is nagyban tennünk kell érte. Fogmosási technikánkon vagy változtatnunk kell, vagy pedig a már fogorvos által igazol technikánkat nem szabad elfelejtenünk, hogy megelőzzük a kellemetlen fogkőképződést. A fogorvosnak is fontos szerepe van, ugyanis pácienseiknek tudatosan kell megmutatnia, a helyes fogápolás menetét, hogy mindenki könnyedén fenntudja tartani a megfelelő szájhigiéniát. Az ultrahangos kezelések mellett még két igen elterjedt módszert használnak. Az egyik ilyen módszer a lézeres kezelés. Az ilyen kezelésnél garantáltan nem érzünk semmiféle kellemetlenséget. A másik módszer pedig a Vectoros kezelés. Ekkor sem számoltak be fájdalomról, ellentétben néhányan az ultrahangos kezelést érezték, ezen kezelésekhez képest kellemetlennek. Persze ez is, mint nagyon sok minden az egészségügyben, a páciens szervezetétől függ, így számoltak már be arról is, hogy semmit sem éreztek a ultrahangos kezelésből. Ez visszavezethető arra is, hogy milyen mértékű, illetve, hogy milyen mélységű rétegekben rakódott le a sok szennyeződés, és lepedék.
A rendszeres fogkő eltávolítással igen sok fájdalomtól, és kellemetlenségtől menthetnénk, kímélhetnénk meg magunkat. Nem is beszélve arról, hogy az egyes gyógyulási, kezelése folyamatok, mennyi pénzt képesek felölni, mely pedig szintén elriasztó hatású lehet.