Fogfájás
Minden embernek volt sajnos része már fogfájásban, és szinte manapság már ritka az olyan ember akinek minden egyes kontrollvizsgálatán rendben találtak minden egyes fogat, és nem javasoltak valamilyen módszert. Természetesen a fogszabályzás nem tartozik ide, ám bizonyos aspektusból a görbe fogak sem mondhatóak egészségesnek, ugyanis azok előzményei, okozói a könnyű lepedék-lerakódásnak, mely következtében megkezdődnek a baktériumok lerakódása, és a fogszuvasodás kezdetét veszi.
Fogszuvasodás
Fogszuvasodás sajnos kialakulhat fogaink felső, barázdás felszínén is, és persze a fogaink oldalán, falán is. Ezen baktériumok könnyedén megtelepednek a fogaink barázdáin, gödrein, árkain, melyek következtében savat termelnek, és kioldják a fogzománcunkból a kalciumot. Emellett ha ínyünk lehúzódik a fogaink aljára, akkor is súlyos folyamat kezdődhet. Először is a fogínygyulladás, de emellett még, mivel a fogaink lentebb húzódtak, ezért a lenti felszínt borító cementanyagot is megtámadhatja a fogszuvasodás.
Az egész szuvasodási folyamat nagyon könnyedén, egyszerűen leírható, és érzékelhető. Először a baktériumok a fogzománcot támadják meg. Ilyenkor rés keletkezik azon, majd elkezdenek beljebb hatolni. Ez amúgy egy lassabb folyamat, ilyenkor, mikor a védfalakon belülre bejutottak, a már puhábbnak számító, fogbélbe próbálnak behatolni. Ekkor már sajnos az egész szuvasodási folyamat felgyorsul, és egyre mélyebbre halad, a fogak legbelsőbb területeire, melyek már a fogak idegeit tartalmazzák, illetve a fogakat tápláló ereket is. Az első fázisban, mikor még a baktériumok csupán a fogzománcot támadják meg, elsőször arra leszünk figyelmesek, hogy fogunk érzékennyé válik a külső behatásokra, mint például a hidegre, vagy a melegre. Ezután nem szükséges már semmilyen ok mely kiváltja a fájdalmat, alaphelyzetben is fájhat ezután fogunk, mikor beljebb jutottak a baktériumok. A fájdalom egyre jobban erősödik, minél jobban hatol mélyebbre maga a szuvasodás.
Magát a fogszuvasodást, a fogfájdalmat, könnyebb elkerülni, megelőzni, mintsem kezelni. Rendszeres és alapos fogmosással, melynek technikája is számít, nem csak erőssége, illetve a rendbetartott szájhigiéniával, esetleges fluorbevitellel, illetve, hogyha az szükséges, akkor egy speciális antibakteriális terápiával kell kezelni a tüneteket. Ezért feltétlen szükséges, hogy olyankor menjünk el kezelésre, mielőtt még a fájdalom megjelenne. Vagyis érzékenységkor, illetve, ha ezt nem is tudjuk teljes mértékben kivédeni, megoldani, akkor ez esetben válik értelmessé a legalább félévente alkalmazandó szűrővizsgálat.
Fogínygyulladás
A fogínygyulladás már egy, az amúgy nem kellemes fogszuvasodásnál is fájdalmasabb elváltozás. Ez azon emberekre vonatkozik akik különösebb külsős behatások nélkül is gyakran fájlalják fogaikat. A pulpitiszt lénygében a fogbél legbelső élő részének gyulladásos elváltozása mely már tartalmazza az idegeket, és a fog ereit is, mely miatt érezzük a fájdalmat. A név onnan jött, hogy a fogbelsőn van egy erős réteg a pulpa, mely szilárd. A gennyképződés következtében viszont egyre nagyobb helyre lenne szükség, idő elteltével viszont, a fogbelsőben csökken a hely, és a fogidegeket elkezdi nyomni ez a gyulladás, ezért érezzük azt az irdalmatlan fájdalmat. A fogakon belül egyszerűen megnő a nyomás. Sajnos, hogyha még ebben az állapotban sem történik javulás, akkor a fogakról, pontosabban a foggyökéren át a gyulladás átterjedhet, és ezzel egyetemben pedig megbetegítheti az állcsontot is, illetve az azt környező szöveteket is. Még kritikusabb esetben, sajnos még tályog is kialakulhat. Mely lényegében egy gennyduzzanat. Ugyanis a belülről felgyülemlett váladék, itt halmozódik fel. Emellett pedig ismeretes még egy olyan jelenség is, melynek a neve, zöldágtörés. Akkor beszélhetünk zöldágtörésről, amikor a fogakat már amúgy is sérülés borítja, és a hírtelen hideg-meleg váltakozás erős fájdalmakat okoz. Az esetben, hogyha csak a zománcréteg sérült, akkor még nem érzünk fájdalmat, vagy csak elenyészőt, ugyanis az nem tartalmaz idegeket.
Emellett még erős fogfájást okozhat az is, hogyha a fogakat körülvevő ínyekben történt elváltozás, esetleg sérülés, vagy gyulladásos folyamat van kialakulóban. Mindegyik eset elkerülhető, hogyha figyelünk fogainkra, és rendszeresen ápoljuk őket. Hiszen az orvostudomány nem győzi ismételgetni önnönmagát, hogy sokkal könnyebb, és egyszerűbb a tüneteket megelőzni, és mindent rendben tartani, mint magát a bajt, a betegséget, az elváltozást, vagyis az okozatot kezelni.