Fogékszer
Manapság nagyon divatba jött, természetesen a fiatalok körében a fogékszerek viselése. Nagyon elterjedt eljárás ez, főleg a tengerentúlon, az Egyesült Államokban. Főként a fiatalok a videoklipekből láthatnak ehhez hasonlókat. Persze azok, a felhelyezhető porcelán koronához hasonlatosak, melyeket esztétikai okokból tetetnek fel a színészek. Ezt megelőzi egy súlyos fogcsonkítás, mely után mintát véve még az ép fogak méretéről, elkészítik azok pontos mását, ebből az ellenálló anyagból. A porcelán fogak előnyösek ugyanin, maradandóak, nagyon tartósak, esetleges törések ugyan előfordulhatnak, de nem kell tőlük nagyon félni. Emellett pedig gyönyörű fehér fogakat kölcsönöz viselőjének. Természetesen ezeket az orvos helyezi fel, és csak ő tudja eltávolítani. Az egyes videóklippekben látott egész fogsorra kiterjedő ékszerekkel telerakott fogsor is ehhez hasonló.
Ám ami valójában közéletben is elterjedt az az egy kőből álló fogékszer. Csak az olyan ajánlatokat szabad elfogadni, melyek olyan eljárást biztosítanak, mely során a fogzománc egyáltalán nem sérül. Ugyanis előfordulhat az is, hogy olyan beavatkozásba futunk bele, mely drágakövek felhelyezését, szó szerint, beépítését ajánlják a fogakba, ezek rendkívül veszélyesek. Csak olyan fogékszert szabad csináltatni, hogy mindenképp szeretnénk, mely speciális anyagok segítségével van, a páciens által meghatározott helyre, tulajdonképpen felragasztva.
Ezen fogékszerek általában színes üvegekből készülnek, de lehetnek drágább swarovski kristályok is. Persze teljességgel feleslegesek ugyanis az ilyen felragasztott fogékszerek nem szólnak egy életre. Pontosabban ez is mint, nagyon sok minden az ember alkattól függ, hogy meddig maradnak fent. A minimálisan várható élettartamuk körülbelül két hónapra lehet megsaccolni, viszont lehetséges az is, hogy akár két évig is fennmaradnak, a kiválasztott felszínen. Természetesen az élettartam nagyon sok mindentől függ. Elsősorban attól, hogy a páciens milyen területre helyezte el a fogékszert. Mivel általában látványos, könnyen észrevehető helyre szokták csináltatni a páciensek, ezért ezen helyek sokkal inkább igénybe vannak véve, vagyis ilyenkor a fogékszerekre is sokkal nagyobb terhelés hárul, mintha hátrébb helyezték volna, persze akkor nehezebb lenne észrevenni, vagyis, azt is mondhatnánk nyugodt szívvel, hogy egyszerűen elvesztené funkcióját.
Emellett beszélhetünk olyan élettartalmuk befolyásoló körülményről, hogy a fogékszert viselő személy milyen táplálkozást folytat. Ide lehet érteni a keményebb ételek fogyasztását például. Ugyanis, ha leegyszerűsítjük a helyzetet, sokkal kevesebb karcolás, ütődés, illetve súrlódás éri a fogékszert, hogy pépes ételeket eszünk, melyeket szinte nem is kell rágni, csupán nyelnünk kell. Ilyenkor a fogaknak, nincs is szerepük a falatképzéskor, vagyis semmilyen teher sem nehezedik a fogékszerünkre. Viszont, hogyha keményebb ételeket eszünk, mondjuk képzeljük csak el, mikor beleharapunk egy finom, kemény almába, és ha jó a képzelőerőnk, akkor szinte érezzük, hogy az alma kemény felszíne, szinte hogy próbálja meg letépni fogainkról a fogékszereket. Ekkor talán megnő szemünkben fogaink valódi értéke, és szembesülhetünk vele, hogy milyen nehézségeken kell keresztül mennie, és túlélnie nap mint nap.
A fogékszerek nem tartoznak a drága fogászati beavatkozások közé. Persze ez függ attól, hogy milyen alapanyagú fogékszert szeretnénk felhelyeztetni, és persze függ attól is, hogy hol csináltatjuk meg. Az egyszerű fogékszerekként alkalmazható színes üvegek, körülbelül ötezer forintos nagyságban mozognak. Viszont, hogyha komolyabb alapanyagból dolgozunk, mint például a Swarovski kristályok, akkor már ez az ár akár a duplájára is nőhet. Viszont, hogyha aranyból, esetleg fehéraranyból szeretnénk felhelyezni fogékszereket, akkor már mélyebben kell pénztárcánkba nyúlni, ugyanis körülbelül ezek ára húsz ezer forintos nagyságokban mozog.
A fogékszerek felhelyezésének menete igen egyszerű. Legelőször bármiféle tüntet, vagy rendellenességet kezelni kell. Majd hogyha teljességgel egészséges fogak állnak a fogorvos rendelkezésére, akkor a fogspecialista megtisztítja a fogainkat a fogkőtől, majd a mindenféle lepedékektől, és ezután jöhet a polírozás. Miután szép tiszta, sima felszínt kapott a fogorvos, felhelyezi egy speciális ragasztóval az előre kiválasztott fogékszert, és kezdődhet is a beavatkozás. Esztétikailag megkérdőjelezhető a fogékszerek hatása, ám a modern fogtudomány már ezt is szolgálatunkba állította, ás bármikor, bátran élhetünk eme lehetőségünkkel.