Bölcsességfogak eltávolítása
Bölcsességfogaink, nevüktől eltérően, nem akkor törnek elő, mikor már boldog, megállapodott, lelassult nyugdíjas éveinket töltjük, hanem a serdülőkortól, egészen harminc éves korig tehető nagyjából. Ezen időközben előszoktak bújni. Viszont nagyon gyakori példája jelentkezik sajnos, hogy a bölcsességfogak, előretörésük folyamatában valamiért megrekednek, megakadnak, és az állcsontban rekednek. Gondolhatnánk, hogy ez esetben legalább nem bújnak elő, és nincsen is velük semmi gond sem. Az ilyen előtörő bölcsességfogak gyakran félig előbújva találhatóak az őrlőfogak mögött. Mivel leghátul található az utolsó őrlőfog mögött, ezért nagyon nehezen lehet őket tisztán tartani, minek komoly következményei vannak, lehetnek.
Ekkor ugyanis gyulladás alakulhat ki a bölcsességfogak körül, melynek nagyon fájdalmas következményei is vannak. Leggyakoribb az időközönként fellépő tompa fájdalom, de rosszabb esetekben előfordulhat az is, hogy fogaink állandóan fájnak. Emellett pedig olyan kellemetlenségek is felléphetnek, mint ínygyulladás, de arcduzzanat is járhat vele. Gyakorta érezhetünk a fülünkben fájdalmat, mely ugyan csak olyan fájdalom mely oda sugárzik ki.
Többféle problémák is előfordulhatnak bölcsességfogainkkal, azon kívül, hogy a poklok poklát élhetjük meg, az általuk okozz fájdalom miatt. Az egyik rettenetesen súlyos eset, a szájnyitási nehézség, vagyis úgynevezett szájzár. Ilyenkor a fogspecialistának elegendő lehet, hogy a bölcsességfogakat csupán felszabadítsa, vagy éppenséggel körülvágja. Kritikusabb esetekor pedig azok eltávolítása is szóba jöhet. Erre azért lehet szükség, mert a még teljes egészében elő nem tört bölcsességfog, hasonló problémákat okozhat még.
Mivel szinte az esetek kimagasló százalékában a bölcsességfogaknak nincsen hely a szánkban, ezért azok elnyomják, összepréselik a már teljes egészében kifejlődött fogakat. Ekkor a fogsort a középvonal felé szokta tolni, az ilyen torlódás következtében pedig csúnya esztétikai rendellenesség is képződhet, illetve harapási problémák is felléphetnek. Ezt a folyamatot érezhetjük, mikor fogaink összezáródnak, vagyis rágáskor is érezhetjük a rendellenességet. A másik eset, amikor a részben már előretört bölcsességfog körül egy kis tok alakul ki, amit ínytasaknak hívnak. Ebben az ínytasakban olyan baktériumok telepedhetnek meg, amelyek gyulladást idéznek elő, és elő is fognak.
Ha már átestünk több, kisebb okozatot gyógyító kezelésen, ám a tünetek újból és újból jelentkeznek akkor érdemes fontolóra venni a bölcsességfogak eltávolítását, ezzel a továbbiakban megkímélhetjük magunkat a kellemetlen fogfájástól, az ismétlődő fájdalomtól, illetve a fentebb említett gyulladásoktól. Akkor is fontolóra kell vennünk ezen fogak eltávolítását, hogyha magon erőszakosan törnek elő, és ilyenkor veszélyeztetik, hogy fogsorunkat összetolják. Mely esztétikailag is rendellenes, és higiéniás állapotoknak sem felel meg, nehezen tisztítható, és sokkal könnyebben megtapadnak az ilyen, össze-vissza fogak között a lepedékek, melyekben pedig a baktériumok.
Sok esetben a bölcsességfogak irritálhatják az arc nyálkahártyáját, ezen esetekben is fontolóra kell venni a fogak eltávolítását. Hogyha a páciens fogszabályozás mellett dönt, akkor előtte mindenképpen érdemes, a bölcsességfogakat eltávolítani, ugyanis a rendellenességet, a fogak torlódását azok okozhatják, így az okozatot, csak akkor tudjuk kezelni, hogyha megszüntettük az okot, esetünkben a bölcsességfogakat eltávolítottuk. Ha az ínyünk az előretörő fogak között folyamatosan bevan gyulladva, akkor is megspóroljuk magunknak az általa okozott kellemetlenségeket. Illetve a már említett képződmény esetében is feltétlen el kell távolítani a bölcsességfogakat, ez nem más mikor a tokképződmény megjelenik a bölcsességfog körül, és ebben a gyulladáskeltő baktériumok megjelennek.
Természetesen nem kell azonnal eltávolíttatnunk ezen fogakat, csak azért mert az előbb említettek közül valamely tünetek érzékelhetőek. Miután a fogorvos megvizsgálta fogainkat, lehet hogy lehetőségünk lesz rá, hogy a panaszokat megszüntessük, s bölcsességfogainkat is lehetséges, egészséges fogaknak tekintsük. Viszont ezen döntés mellett fontos, hogy bármely tünet jelentkezésekor, észlelésekor azonnal forduljunk fogorvosunkhoz, vagy egy fogspecialistához. Nem minden esetben kell megválnunk bölcsességfogainktól.