Helyes fogápolás lépései:

1. Étkezések után fogselyem használata a fogközök tisztítására.

2. Fogmosás és a fogközök alapos tisztítása a fogselyem által fellazított lerakódások tisztítására.

3. Rendszeres fogorvosi kontrollvizsgálat.

4. Fogászati prevenció: barázdazárás, fluoridos ecsetelés.

5. Fogkő eltávolítás, a baktériumok elszaporodásának és a szuvasodás megelőzése végett.

 

Biológiai fogászat

Mára már kezd sajnos közhelyessé válni az aminek lenne értelme, pontosabban, aminek van! Ezek közé tartozik a biológiai fogászat is, mely bizonyos körökben lehet, hogy még nem ismert fogalom.

A nevéből is adódóan, a biológiai fogászat valamiben eltér a hagyományosnak tekinthető fogászattól, illetve azon beavatkozásaitól. Lényegében egy holisztikus hozzáállásról van szó, mely sajnos egyáltalán nem elterjedt az orvoslásban, de még kevésbé ennek egyik fontos ágában, a fogászatban sem.

A holisztikus felfogás a test, a lélek, és a szellem, mert mivel ezek nem egyek, hanem különbözőek, ezért is van három különálló fogalom rájuk, egységét tükröző hozzáállásról beszélhetünk mikor holisztikus felfogásról van szó. Hogy gyakorlati síkra tereljük a dolgokat, a holisztikus szemlélet szerint, nem csak a tünetet, vagyis az okozatot, a következményt, hanem az okot is gyógyítani kell, a teljes embert, a kiváltó okot, betegséget.

Ez a fogorvostudományban talán még egyszerűbb is, mint a hagyományos orvoslásban, melykor nehezebb megállapítani a kiváltó okot. Lássuk is hogy miért. Előtte még térjünk vissza a holisztikus kezelésre, felfogásra. A hagyományos, komplementer fogorvoslástól eltérően, összefüggő teljes egésznek tekinti az emberi testet, szervezetet, és ezzel párhuzamosan a benne lejátszódó folyamatokat,  s ezzel válik érthetővé, hogy miért egymással kapcsolatban levőket vizsgálja, kezeli. A szervezetünk energiapályái, a fogainkon keresztül mennek át, s ez azon embereknek is talán új információ lehet, akik foglalkoznak hasonló témákkal.

Ezzel meghatározható, megállapítható, hogy minden egyes fogunkhoz tartozik egy szerv, vagy egy belső elválasztású mirigy, vagy egy bizony érzés, érzelem, annak megléte, illetve hiánya, mely a tüneteket szokta legtöbbször okozni, illetve egy érzelmi minta, ízület, vagy akár egy mirigy.

Ahogyan az akupunktúra során az embereket szigorúan meghatározott pontokon tűvel megszúrnak, mely fájdalommentes, ezzel bizonyos szerveket stimulálnak, és jobb, fokozottabb működésre késztetnek. De hasonló felfogáson, mintán alapul a talpmasszázs is, vagy a tenyéré, hiszen ezen területek is éppolyan területek melyek térképül szolgálhatnak a diagnózisok megállapításához, és azok kezeléséhez. Mivel energiapályákról volt szó, ha beteg fogat találunk, akkor ez felfogható úgy is, hogy egy bizonyos szervünk, vagy érzelmi, gondolati mintákban gond, illetve diszharmónia van, melyet a hagyományos fogászat egyszerűen lyukas fogként, szuvasodásként kezel.

A holisztikus felfogás szerint viszont ezen egészben, minden kihat mindenre, így a fogaink is, mint ahogyan az egész testünk műszerként funkcionálhat, mely bármiféle probléma esetén jelez számunkra, s hiába kezeljük az okozatot, mivel az ok ott fog maradni. Ilyenkor pedig lehet, hogy az orvos kiválóan végezte az adott munkát, de nem telje körű volt az ellátás, ezért pedig mivel a probléma még mindig fent áll, nagyvalószínűséggel újra jelentkezni fog, de lehet h más megjelenést választ szervezetünk. Biológiai fogászat során sokkal alaposabb kezelésekre számíthatunk, és kivizsgálásra is természetesen.

Egy bizonyos, speciálisan erre a célra kifejlesztett elektro-akupunktúrás gépezettel felmérik a testünk, szervezetünk energetikai állapotát. Ezen felül lehetőségünk van, egyes fogaink, külön-külön energetikai állapotának felmérésére is. Megmérhetik vele a fogak nehézfém terhelhetőségét is, mely nagyban hozzájárulhat az orvosnak, hogy milyen mennyiségben alkalmazzon ilyen anyagokat. Fogászati gócokat is felmérhetjük velük. Az elkövetkezendő beavatkozás során pedig, már egyértelművé fog válni az orvosnak, hogy milyen anyagokat kell alkalmaznia, milyen tömőanyagokat, ragasztócementet, stb., melyek így már harmonizálni fognak a páciens energetikai rendszerével.

A gócokról végezetül. A góc lényegében egy tünetmentesen lappangó elváltozás, mely egy olyan parányi terület a szervezeten belül, aminek mechanizmusáról azt feltételezik, hogy innen időszakonként kórokozók kerülnek ki a szervezetünkben, s ezek gyengítik a szervezetünket, immunrendszerünket is. Ezek pedig bizonyos szekunder betegségeket váltanak ki. Ilyen lehet a sokak által keresztként hordozott allergia, arcüreggyulladás, de az egyéb légúti gyulladások, bőrelváltozások, mint az ekcéma. A fogászati gócok pedig igen nagy százalékát teszik ki az ilyen betegségekért, elváltozásokért felelős lappangó területeknek. Ezért nagyon fontos, és a hagyományos fogászatban széles körben alkalmazottnak kellene lennie, ezen eljárássorozatnak, de legfőképpen annak a nézetnek, mely során az egész testet mérik fel, és nem csak a tünetet próbálják kezelni, hanem az okokat is, mely után a betegnek nem kell félnie, hogy újból kialakulhat az egyszer már átélt betegség, esetleg egy sokkal fájdalmasabb formában.

 

Fogorvos-fogászat főoldal | Adatvédelmi Irányelv | Fogorvos-Fogászat Budapest | II. kerületi fogorvos - fogászat | Fogorvos-fogászat dícsérőfal | Fogfájás okai | Fogszabályozás | Fogfehérítés | Fogkő - fogkő eltávolítás | Fogápolás - Fogselyem | Fogászati műtétek | Foghúzás | Fogpótlás | Fogbeültetés | Gyökérkezelés | Fogtechnika | Altatásos fogászat | Amalgám tömés kontra fehér tömés | Porcelánfog- porcelánhéj | Esztétikai fogászat | Biológiai fogászat | Fájdalommentes fogászat | Bölcsességfog eltávolítás | Gyermekfogászat | Szájsebészet | Fogékszer | Kapcsolat | Partnerek | Oldaltérkép
DreamSite honlapkészítés